Pár évvel ezelőtt részt vettem egy Iszlám kurzuson. Az idegenvezetői tanfolyam részeként tanultunk az Iszlámról, de nekem  ez nem volt elég, szerettem volna többet  tudni az Izraelben lévő második legnagyobb vallásról, így hallottam először az itteni Cigány közösségről is.

Nagyon sok olyan Muzulmán  vallású etnikum létezik, akik nem arab származásúak, pl a Törökök vagy a Perzsák, és az izraeli muzulmánok közül sem mindenki arab származású ,mint például a Cserkeszek, Beduinok vagy a Domarik ( Cigányok).

Az Izraelben élő cigány közösség száma 3000 főre tehető, egy részük a Gázai övezetben, másik részük Jeruzsálem óvárosában lakik.

Vallásuk az Iszlám, nyelvük arab, helytelenül sokan az arabokkal egy számba veszik őket. Arabul a Domarikat Nawar-nak hívják, ami nem egy megtisztelő elnevezés, és az arabok nem is tekintik egyenrangúnak magukkal. A legtöbb ember Izraelben nem is tudja, hogy létezik itt cigány közösség, és ők maguk sem szeretnek ezzel hivalkodni, mivel félnek a helyi arab lakosság negatív, lenéző és  sokszor ellenséges hozzáállásától.

Míg az európai cigányság Romának hívja magát, a Közel Keleti cigányság az indiai névnél maradt: Dom, magukat  és a nyelvet, amit beszélnek-Domarinak hívják. A ROM és DOM szavak jelentése: Ember. Régebben volt egy olyan feltételezés, hogy Egyiptomból, Tzoan környékéről származnak, ezért  alakult ki az, hogy héberül Coani-nak, angolul Gypsy-nek hívják őket. A helyi cigány hagyomány szerint, ők harcosokként jöttek  Szalach A-Din-nel Jeruzsálembe az Arab félszigetről, innét Muzulmán vallásúak.

A cigány nép eredetét nép lehet pontosan meghatározni, valószínüleg Észak-Nyugat Indiából származnak és a X-XV. század környékén vándoroltak ki.  Az V.században Firdausi perzsa költő az egyik költeményében ír 10,000 táncosról és zenészről, akik a Luri törzsből származnak és a Sah meghívására érkeztek Perzsiába Indiából. Az évek folyamán a cigányok két csoportra oszlottak, egy részük Európába ment, másik részük a Közel- keletre, Szíriába, Izraelbe, Libanonba, Jordániába és Irakba.

A modern Izrael megalakulása előtt a cigány csoportok vándoroltak  Jaffa, Szamária és Gáza között, sátrakban laktak, addig, amíg le nem telepedtek. Pásztorok és mezőgazdászok voltak, valamint az Európában is ismert hagyományos foglalkozásokat űzték , mint pl  kovács, medve szelídítés, jóslás és tánc.

A jeruzsálemi  Cigány közösséget  három nagy család alkotja, Salim, Nimer és Nuri. A közösség vezetője a Muchtár ( a Vajda megfelelője), Abed Salim . Jogi helyzetük ugyanolyan, mint a Kelet jeruzsálemi araboké: izraeli lakosok , izraeli személyi igazolvánnyal, de Jordán állampolgársággal rendelkeznek. Az európai közösségekhez hasonlóan  itt is nagy szegénységben élnek, a lányok egyáltalán nem is mentek iskolába, a fiúgyerekeket pedig korán kivették, hogy minél hamarabb menjenek dolgozni.

Amoun Salim, az egyik domináns női alakja a közösségnek, már gyermekkorában elhatározta, hogy ő nem akarja kéregetőként tengetni az életét, képeslapokat árult Jeruzsálem óvárosában a turistáknak, valamint elvégezte az általános és középiskolát is. Egyetemi tanulmányai alatt egy holland zarándokszálláson dolgozott az Olajfák hegyén, ahol a munka mellett  megtanult  hollandul a vendégektől.

1999-ben Amoun Salim megalapította a  Domari alapítványt egy izraeli ügyvéd segítségével (akit meglepetésként ért, hogy létezik cigány közösség az országban), ami az első Roma szervezet a Közel Keleten, és 2005-ben Jeruzsálemben megnyitotta az első Domari központot. A jeruzsálemi polgármestertől kapott pénzügyi segítséggel és és szakmai képzéssel osztályokat és tanulási központot nyitottak. A közösség gyerekei visszatértek az iskolapadhoz , és a múlttól eltérően a Muchtár, Abed Salim, nem csak a férfiakat, hanem a nőket is próbálta meggyőzni, hogy tanuljanak szakmát és szerezzenek diplomát.

Az utóbbi években a jeruzsálemi cigány közösség nagyon nagy változásokon megy keresztül:

A jeruzsálemi városháza és más izraeli intézmények, valamint belföldi és külföldi szakemberek és magánszemélyek segítségével sikerült a jeruzsálemi közösséget kiemelni a gazdasági és oktatási mocsárból, ahol idáig voltak.

Az új valóság paradoxot hozott magával, az egyik, hogy a nők megértették, ahhoz, hogy kikerüljenek a szegénységből a tanulás a kulcs. Más részről, a tanult nők nem akarnak az alacsonyabb tanulmányi végzettséggel rendelkező közösség férfi tagjaival házasodni, így sokan hajadonok maradnak. Mindenesetre, a jeruzsálemi cigányok egy szegény, tengődő közösségből egy tevékeny, kultúrát ápoló, zenélő és tanuló- fejlődő közösséggé vált. Abed Salim Muchtár szerint nem valószínű, hogy lenne még a világon egy olyan cigány közösség, amely ekkora változáson ment volna keresztül, mint ők. Szeretnék megkapni az izraeli állampolgárságot, mert ahogy mondja- sokkal közelebb érzik magukat a zsidókhoz, mint az arabokhoz, és azt sem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben a közösség férfi tagjai bevonuljanak az izraeli katonaságba.